A férfi

Egyet előre, kettőt vissza....

Tele vannak napjaink: az elvagyunk valahogy, a jó ez nekünk, az úgysincs jobb, vagy rosszabb esetben az úgysem kapok jobbat, vagy én már így maradok, mert lusta vagyok változtatni kapcsolatokkal, vagy a rettegek egyedül lenni és inkább maradok amellett, akit egyszer választottam, de azóta már kiderült, hogy nem jól. Ám ezt beismerni igen nagy bátorságot igényel az ember részéről, mert beismerni egyenlő a veszteséggel. Vesztesnek lenni pedig nem jó dolog. Idáig jutottunk a nagy fejlődésünkben, hogy társadalmunk tele van elégedetlen, boldogtalan párkapcsolatokkal és talán még több, vagy egyre több egyedülállóval, akik már elég bátrak voltak önmagukért cselekedni (vagy már elég rossz volt ahhoz, hogy kénytelenek voltak lépni).

Általában Nők panaszkodnak arról, hogyha megismerkednek valakivel, az elején jó lehetőségnek tűnik, jó öltetnek és úgy látszik, ez kölcsönös. Úgy látszik. Ilyenkor elkezdődik az egyet előre, kettőt vissza játék. Keres, nem keres. Elhív találkára, pont nem jó. Érdeklődik, eltűnik. Tehát el is indul valami, de igazán nem indul be semmi. Valójában nem történik érdemben semmi. Miért van ez? Felütötte a fejét egy új "módi", ami arról szól, hogy mindenki biztosra akar menni. A másikra vár, hogy kinyilatkoztasson, biztosítson, biztonságba helyezzen, lépjen, akarjon, küzdjön. 

Ám alapvetően a férfi dolga volna az udvarlás.....tudom, tudom, tudom.......ez olyan régimódi de akár tetszik, akár nem, ez egy férfihoz kapcsolódó minőség. A küzdés, a harc, a törekvés, a cselekvés. De már fásultak, fáradtak ebben a kérdésben és el is vannak kényelmesedve lássuk be. El vannak kényeztetve. Mert a nők jól átvették a harcos amazon szerepét és lám fel is borult az egyensúly. Nahát....ki gondolta volna... Ebből pedig kialakult egy pettyhüdt, eltunyult, ellazult, meglazult, cselekvésre, küzdésre képtelen és alkalmatlan "hadsereg", aki csak harcolgat, vagy épp csak felveszi a páncélt és úgy csinál, mintha csatába indulna megküzdeni a sárkánnyal a királylányért, de mikor már teljes harci díszben van - meg van beszélve a találka, vagy kezdeményezni kellene egy újabbat - szépen visszaöltözik a házi otthonkába és köntösben a kandalló előtt feltett lábbal kortyolja a brandy-t, és elégedetten konstatálja, hogy ezt is megnyerhettem volna. 

Ennyi elég is a ma férfijának, hogy lehetett volna. Akarta volna. Enyém lehetett volna, de sokkal biztonságosabb az otthon melegében ülve elképzelődni arról, hogy milyen hős nyertes csatát vívhatott volna. Levágta a sárkány fejét, elvitte a hercegnőt haza - de csak fejben. De mennyivel biztonságosabb így! Se egy karc, se egy sérülés, se egy kudarc, nincs veszteség, a ló is békésen eszi a zabot az istállóban. Huhhhh.....ezt megúsztuk. Igaz a nő sem ül a másik karosszékben könyvet olvasva egy szelíd mosollyal az arcán, boldog elégedettséget sugározva, túlragyogva a tűz fényét, dehát istenem! Ilyen az élet. Nem mindenkinek jutnak a legjobb falatok - gondolja lovagunk és kortyol még egyet a finom italból. 

Ennél sokkal szánalmasabb - bocs - az a verzió, aki benne van egy számára kedvezőtlen kapcsolatban, sír-rí mert @ar az élet, boldogtalan, felpiszkálja a tűzet - kb mint anno az iwiw-en megböki a nőt - aztán ül a nappaliban és várja, hogy a királylány megmentse és kirángassa Őt az el....ott kapcsolatából, mert a házisárkány nagyon veszélyes ám, valaki jó lenne ha kiállna értem önmagam helyett. Vagy épp meg van ideologizálva, hogy a pénz, a kocsi, a kert, az inas azért az elég jó ám, csak az a csúnya, gonosz vén banya ne lakna ott, akit amúgy Ő választott nagy szerelemmel, vagy épp jól be lett hálózva egy elalélt pillanatában varázsigét mondva rá, szóval ceeegény-ceeegény lovagunk át lett verve. 

Hát ideje volna felébredni csipkerózsika álomból kedves Uram! A jólét nem egyenlő a boldogsággal! A szépség nem egyenlő a boldogsággal! A jó szex nem egyenlő a boldogsággal! A gyerekünk van nem egyenlő a boldogsággal! Na és akkor Ő, akire felnézünk, várja a megmentőjét, aki a hajánál fogva rángatja ki a kelepcéből, amibe Őfelsége önként és dalolva sétált bele. De ahhoz már nincs ereje, akarata, vér a pucájában, gerince, hogy onnan emelt fővel ki is sétáljon megküzdve a banyával, akit valamikor a kedveseként hordott körbe a világba, mint dicső véres kardot! 

Opsz...bocsánat a kemény szavakért! Hősnőnk meg kénytelen tovább szerelni az autóját, mert a lovag ma sem jött el, az ígérgetések mellyel tele van a padlás csak bővült darabszámra és gondolatban hozzáteszi, ezt is elvesztettük...így maradnak el nagy csaták és nagy szerelmek napjainkban, a gyávaság és elkényelmesedés fellegvárában, ugyanakkor a sírás-rívás az nagyon megy, hogy @ar az élet.......Ahova pedig ez elvezeti az embert, az a hazugság, csalás, de ami a legelkeserítőbb, az az önbecsapás ingoványos mocsara, ahonnan már tényleg csak a hajánál fogva lehet kirángatni az embert, de legtöbb esetben berántja a segítő kezet felé nyújtó másikat is, mert mennyivel jobb együtt dagonyázni a rodhadó hínárok között. Juhhuuu!!!

Megsúgom: méltóságodat akkor fogod visszaszerezni, ha kimászol onnan, lemosod magad, szép ruhát veszel és visszaszállsz táltos paripádra. Jah, hogy akkor újra le lehet esni onnan és az fájdalmas tud lenni? Igen. Meglehet. De nyerni és győztesként zárni a csatát a mocsárból egészen biztosan nem fogod! Ezt garantálom! És igen, most pont úgy néz ki, mintha csak és kizárólag a férfi oldal lenne a hibás és a szegény nők ártatlanságban szenvednének. Nem! Közel sem erről van szó, azt az oldalt a következő cikkben fogom kielemezni, ma az egyet előre, kettőt vissza a téma, ami leginkább igenis a férfiakra jellemzőbb "harcmodor", de várd ki a végét, mert a másik oldal sem kevésbé kétségbeejtő, de mára ennyi elég is lesz bevezetőnek.....

Keresd a NŐ cikket is!