A spiritualitás nem divatőrület!

Az emberek többsége /tisztelet a kivételnek/ akkor fordul a spiritualitás felé, amikor baj van. Ahogy szokták mondani: zuhanó repülőn kevés az ateista. 

Azt volna jó beépíteni a kollektív tudatba, hogy a lelki élet, a hit, az önmagunkkal való kapcsolat nem időszakos hobbi. Nem egy olyan vésztartalék, amit akkor kapunk elő amikor "ég a ház". Akkor már elég nagy energiabefektetés és transzformációval lehet a visszájára fordítani az eseményeket, ehhez pedig nem elég a 2 napig gyakorlok módszer. 

Sokan sajnos akkor kezdik el keresni a kérdésekre a válaszokat, amikor betegek lesznek, amikor a közeli hozzátartozójukat szerencsétlenség éri, amikor elvész a vagyon, vagy elhagyja élete szerelme. Ezen a ponton már meg is kaptuk a választ arra a kérdésre, hogy miért történnek velünk rossz dolgok? Talán azért, hogy kezdjünk el kérdéseket feltenni az élet összefüggéseiről, a magasabb nézőpontokról, emberről, létezésről, hitről, halálról, egészségről-betegségről, emberi kapcsolódásokról? Valószínű. Miért? Mert egyébként jellemzően, ha minden rendben van, nem tesszük. Még egyszer kihangsúlyozom, tisztelet a kivételnek! Ha ezt a pár sort elolvastad, tedd fel a kérdést hogy állsz ezzel kapcsolatban? 

Járod-e minden nap a lelki utadat? Keresed-e akkor is a kérdéseidre a választ, ha békeidő van? Akkor egyébként könnyebb, mint vihar közepette! Hogy állsz önismereti kérdésben? Mit teszel napi szinten azért, hogy jó állapotban legyél? Hogy jók legyenek az emberi kapcsolataid, de elsősorban az önmagaddal való kapcsolatod? Bele tudtál-e már szerelmesedni önmagadba és az életedbe? Tudod-e már a helyén kezelni a fenti fogalmakat és hogy áll az ego-d amikor nyomogatják a gombjaidat? Hogy állsz az elfogadással, elengedéssel, megbocsájtással? Hol van még munka és hol értél már el eredményeket? 

Jó kapcsolódást kívánok önmagadhoz!

 Lélek Tükör