Amikor "akasztják a hóhért".....

Pontosabban, amikor a hóhér önmagát akasztja....na azért ne ijedjetek meg!

Miről van szó?

Mindenhol azt szajkózom hogy önmunka, önmunka, leásni a mélyére és kigyomlálni azokat a csúnya elakadásokat, így lehet előre jutni. Nos történt nem is olyan régen, pár napja.....otthon kedvesemmel közösen használjuk a tarot és egyéb kártyákat néha általános kérdésekben, máskor komolyabb, mélyebb témákban. Tesszük ezt azért, hogy mi magunk minél jobban legyünk és a kapcsolatunk is emelkedjen ezáltal egyre feljebb és feljebb. Az elme el sem tudja képzelni milyen magaslatokba lehet szárnyalni időnként amikor 1-1 ilyen blokk feloldódik. Tényleg mint amikor a hőlégballonból kidobják a homokzsákot. Akkora levegőket tudsz venni, hogy csak na. De most megpróbálom leírni a leírhatatlant, hogy lássátok magamat sem kímélem. Egy kis könnyed útmutatásnak indult....

Tehát kártyakirakás, amiben az volt a kérdés én hogyan viszonyulok a társamhoz jelenleg, milyen szakaszban vagyunk hol tartunk és hogy milyen letapadásokkal kell éppen foglalkoznom? Ez egy összetettebb kirakás volt és gördülékenyen elemeztük is, szépen ahogy szoktuk....ám az egyik kártyánál megakadtam. Az ember a saját dolgában néha még az olvasásban is megakad ott, ahol amúgy az életben nem jut tovább. És ott egy kártyalap, aminél megállok és csak sóhajtozok. Nem jut eszembe semmi, illetve érzem hogy valami kikívánkozik, de csak nem jön ki egy szó sem a torkomon. Ő az asztal mások oldalán ül, szeretettel telt szemekkel néz és türelmesen vár. Várja, hogy valami történjen, magamnak megszüljem amit szeretnék mondani. Nézek rá, látom a szemében hogy huncutul mosolyog, de egy szót sem szól. Azt hiszem érzi, hogy itt a megoldás. Én nézek a kártyára....csak nézem és egy fél szó sem jut az eszembe, csak a levegőt veszem egyre hevesebben. Ránézek, vár. Kártyára, fullasztó az érzés. Ránézek megint segítségkérően....de nem szól. Egyszer csak hátradől a székben, mint aki megnyugszik....azt mondja: én értem. Na akkor jött az első gondolat....ez remek....és nem segítenél? De meg sem mukkantam. Ezután hosszasan egymás szemébe nézünk és a két lélek kommunikál. Hol mosoly, hol nedvesség csillog a szemekben. Már-már nevetésbe kezdene csapni, de egyikünk sem engedi meg magának, itt nagyon komoly dologról van szó, nincs helye a nevetésnek még akkor sem, ha ez megkönnyebbülésből fakadna. Néha elhomályosul a tekintetem, üvöltenék hogy jöjjön már ki....ott a blokk...bennem....nagyon mélyen....nagyon nyomasztó, nagyon lehúzó és nem enged felszállni, de csak nem adja magát. Nem túlzok, hányingerem lett, kedvem lett volna úgy kiadni magamból csak szabaduljak már meg tőle. Lehet nem hiszed de ez egy darab kártya és annak az energetikája borzolta fel a probléma gyökerét, de ha már ott vagyunk ki kell szedni, ki kell rántani....már olyan közel van.....most nem adjuk fel. Egy érzés, egy nagyon mély érzés.....

Csak néz rám, a székben hátradőlve és a szája már mosolyog.....de vár....nem segít.....nem veszi ki a kezemből....nem "kegyelmez"....van az a híd amin csak egyedül mehetünk át, maximum visszafojtott lélegzettel szurkolhat a másik, hogy meg tudod csinálni, itt vagyok.....segítek ha készülnél leesni, utánad fogok ugrani, nem hagylak magadra! Gyerünk! Csak bátran.....

És akkor....egyszer csak annyi jött ki belőlem, hogy muszáj vagyok feltenni egy kérdést....fojtogatta a torkomat egyre jobban a félelem, hogy ezt hogyan mondjam ki..végül csak kijött..és ott azzal együtt ezer másik energetikai szál egyszerre pattant el, ami addig lekötött olyan rögökhöz, amik nem is az enyémek voltak. /nem írom le mi volt ez konkrétan, mert nem ez a lényeg/

Ezután ahogy egy óriási kő gördült le mindkettőnk szívéről és válláról, egy forró, szeretetteljes, biztonságos ölelésbe burkoltuk egymást és tudtuk, hogy ezzel ismét egy óriásit léptünk előre. Le sem tudom írni, mit érez az ember ilyenkor, de minden szűk szülőcsatornán megéri az átpréselést, mert kívül tágasabb a tér.

Ugyanezt szoktam másokkal is, de amint láthatjátok magamat is ugyanúgy átnavigálom ezeken a nehéz pályákon és annyira hálás vagyok hogy a Társam ehhez segédkezik, de meg nem akarja oldani helyettem, mert Ő is pontosan tudja, hogy az nem volna az igazi megoldás, vinnénk tovább magunkkal a blokkot, ezért van az hogy mindenkinek saját magának kell rájönnie és szembenézni a saját félelmeivel, más ezt meg nem teheti helyette. De szurkolhat neki támogató szeretettel!

Ugorjatok bele bátran! :-)