Az én utam, a Te utad is, avagy a Mi utunk...

Folyamatosan figyelem hogy mire van szükségük az embereknek. Nem azért, hogy milyen szolgáltatást találjak ki, hanem hogy mivel tudok segíteni.

Az egész lelki utazásom elsősorban önmagam miatt történik másodsorban azért, hogy azon keresztül a többieknek is adhassak. A Jóisten ehhez megáldott pár képességgel, amiről sokáig azt hittem ez semmise. 

Ma már tudom, hogy kevesen tudnak összeszedetten, választékosan beszélni úgy, hogy azt követni is lehessen fejben. Ma már tudom, hogy az empátia nagy kincs. Ma már tudom, hogy összefüggéseiben egy magasabb perspektívából látni az életet nem megy mindenkinek. Ma már tudom, hogy sokaknak sajnos még egy mondatot megfogalmazni és leírni is nagy kihívást jelent úgy, hogy az érthető is legyen. 

Sokszor amikor kommunikálok másokkal, úgy kell kihámoznom mit is szeretne és ez több mondatba, időbe és energiába kerül mindkettőnknek, mintha elsőre kicsit megerőltetné magát. Ma már tudom, hogy kívülről más szemével látni az életünket nagy segítség lehet. Ma már tudom, hogy az én rálátásom a dolgokra nem szokványos, vagy átlagos és bár másoknak is nagyon jó meglátásai vannak, de az enyém az enyém. 

Ma már tudom, hogy egy emberből kihozni legjobb önmagát, egy katartikus boldogságot hoz létre mindenkiben. De ma már azt is tudom, hogy ez nem egy feladat vagy lecke által megy, hanem egy folyamatosan történő munka által. Ezt a munkát én elkezdtem a magam életében és teszem minden nap. Hol így, hol úgy, de nem is tudnám már abbahagyni. Néha szünetet tartok, de sosincs vége. 

Azt azonban hogy honnan hová jutottam el eddig, tisztán látom. Azt, hogy mások milyen pozitív változásokat érnek el a saját életükbe, azt is látom. Azt pedig hiszem, tudom, hogy bárki képes rá, aki szeretné és elhatározza magát önmaga mellett. 

Mert nem más ez, mint saját lényünk melletti elköteleződés annak érdekében, hogy azt ki tudjuk bontani és teljesen megélni.