Ezer arcunk van...

Ne ijedj meg, ez normális! Mindannyian másként viselkedünk családi körben, gyerekként, szülőként, barátként, beosztottként, tanulóként vagy tanárként. A személyiségünknek több rétege van és alkalmazkodva a kinti világhoz épp azt éljük, amelyikről azt gondoljuk akkor és ott, az a helyénvaló. Vagy legalábbis próbálkozunk. Mondom másként:

Minden ember akivel életünk során találkozunk (mindegy mennyi ideig) mást és mást tükröz vissza rólunk, nekünk, magunkról. Mindenki egy kicsit más szeletet mutat meg rólunk abban a bizonyos tükörben. Az, ahogyan egy másik ember társaságában mi magunk viselkedünk, viszonyulunk hozzá, az mind egy-egy szeletkéje a mi Egész lényünknek. Ebből vannak olyanok, amiket szeretünk és vannak olyan részeink amiket nem. Ugyanígy a másik embernek is vannak olyan részei amit szeretünk benne és vannak, amiket nem. 

Amikor egy kapcsolat valamiért fájdalmassá válik, sérüléseket okoz nekünk, ilyenkor szélsőséges esetben, nem csak a másik embert igyekszünk magunktól távol tartani, hanem önnön személyiségünknek azt a negatív részét is, amelyiket Ő kiváltott belőlünk, mert nem azt szeretnénk élni. Ami még meglepőbb, hogy ezzel a mozdulattal, a kád vízzel együtt a gyereket is kiöntjük, azaz a jó részekre sem vagyunk hajlandóak emlékezni, mert akkor azonnal bekapcsol a rosszra való emlékezés is. S hogy a negatívat ne kelljen folyton újraélni, ezért a jót is dobjuk a kukába az adott személlyel megélt kapcsolódások emlékeivel együtt. Ez egyfajta önvédelem.

De most fordítsuk meg a képletet egy kicsit és nézzük meg egy másfajta szemszögből: Ha úgy gondolunk erre, hogy minden emberrel megélt kapcsolódásunk egy újabb és újabb személyiségünket hozza a felszínre belőlünk és mindegy hogyan lett vége vagy mennyi rossz is történt benne, akkor az egyén szemszögéből mindenképpen nyert egy újabb megismerést önmagáról. Mert bármilyen rossz is volt egy kapcsolódás egy másik emberrel, kellett hogy legyen benne jó is. Ő pedig azt a jót hivatott (azért hívtad be a tapasztalásodba) Veled megismertetni önmaga tükrében. Ezt nyerted TE. S ha nem igyekeznél oly nagyon elfelejteni mindent, hanem az életed hátralévő részében használnád azt a jót amit Tőle megtanultál magadról, abban a pillanatban megtörténne a harag, düh, fájdalom, sértettség elengedése is, melléktermékként. A lényeg, hogy az is Te voltál! Emlékezz! Ki voltál mellette, amikor igazán jó és jól voltál? Képzeld! Nélküle is megélheted most már azt a jót, mert már előhozta belőled, előhívta, a felszínen van. Már nem kell kutatni. Csak emlékezz! Ezt tanította Neked az a másik ember. Mindegy milyen kapcsolatról van szó, mindegy meddig tartott, mindegy hogyan lett vége, mindegy miért lett vége. Elvégezte a dolgát. Emlékezz magadra, emlékezz a jó oldaladra, a többit már nyugodtan kidobhatod a kukába....