Hármas kapcsolatokról

A HÁRMAS KAPCSOLATOKRÓL (lehet négyes is, de az már csak hab a tortán)

Akkor hajrá! Ez a posztom sem lesz népszerű, ám annál mélyebb igazságokat tartalmaz. Mi lapul a szeretői viszonyok mélyén, lélekszinten, energetikai szinten, mi a mozgatórugója a tudatalattiban, megnézzük a 3 szereplőnél külön-külön és együtt is:

A hűtlen oldalán: na de kihez hűtlen valójában? A társához, vagy a szeretőhöz? Mikor kihez ugyye...de valójában a felszín alatt, önmagához hűtlen. A saját választásához, a saját korábbi döntéséhez. A félresikerült életéhez, a rossz választásaihoz, a felelősségéhez…… ez a tipikusan az elb@..tam és a szarra szart dobok. Ha már elég rossz, akkor mindegy alapon valakivel vigasztalódok, feldobom a napjaimat, nem látom a kiutat a helyzetemből ám "nekem azért jár a boldogság" ha csak egy csepp is, valaki szánjon már meg! Nem merek változtatni a helyzetemen, nem merek lépni, a vagyon, ház, hitel, anyagiak, gyerekek, karrier miatt, de legfőképp felvállani hogy kudarcot vallottam. Talán nem először. Beleállni a helyzetbe, szembenézni önmagammal. Az már nem megy. Félelem, gyávaság, megfutamodás a valóság elől, hogy elrontottam, tönkrement, megoldani már nem tudom, méltósággal kéne távozni a helyzetből amíg még mindkét fél megteheti, de arra már nincs erőm, kapacitásom, türelmem, elég tartásom. Valaki légszi mentsem már meg a saját kudarcomtól! Valaki, aki mellett újra embernek érezhetem magam, valakinek akinek számítok, mert a kapcsolatomban valószínű már rég lejárattam magamat, vagy egyáltalán nem önmagamat élem és belül elsorvadok…már azt sem tudom ki vagyok, mi vagyok, magamtól pedig nem vagyok képes talpra állni. Ezért kell egy új személy az életembe, tőle várom a megváltást….

A szerető: nincs elég önbizalma ahhoz, hogy egy hozzá méltó kapcsolatba kezdjen, a nem vagyok elég jó, nem vagyok szerethető, a szintén valaki mentsen meg és jó lesz nekem a dobott morzsa is, mert valaki kettőt szépet pislogott és végre észrevett engem is. A nem törődök mások (jelenlegi társ) érzéseivel, hiszen ez a szerelem mindent visz (feloldozom magam a valóság alól az érzelmek tengerén) és ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben. Dehogy! Minden sarkon találhatsz ilyet, mert míg meg nem szakítod ezt az energetikát (karmát), csak ilyet fogsz vonzani. Az annyira szerelmes belém (lehet hogy mégiscsak érek valamit) hogy semmi sem számít, még egy tartós kapcsolatot is felbont miattam. (a legritkább esetben történik ez meg és ha meg is történik, még ritkábban boldogság a vége) Szóval itt az alárendeltség, a függőség a szeretetcseppekért, az önértékelési zavarok és a kishitűség jelenik meg felnagyítva. Ez sokszor kombinálódik azzal, hogy mindig olyan embereket vonz magához, akik érzelmileg, vagy fizikailag elérhetetlenek, valójában nem párkapcsolatot keres, hanem visszajelzést arra, hogy Ő is számít valamit ebben a világban. S ha valami csoda folytán mégis Őt választja élete nagy szerelme és kilép az aktuális kapcsolatából.... honnan tudhatja ha ez a kapcsolat is tönkremegy innen lesz-e bátorsága és gerince kiszállni, avagy innen is ugyanazzal a minőséggel fog kisomfordálni és a csalás már jól bevált technikájával kirángattatnia magát a saját poshadt vízéből egy újabb "játékos" által....? Mit gondolsz? Melyikre van nagyobb esély?

A társ, akit csalnak: az esetek többségében észre sem veszi (vagy legalábbis egy jó ideig) ugyanis ha azt nem vette észre hogy egyáltalán eljutottak odáig, akkor hogyan is venné észre a fordulatot? Vagy épp nem akarja. Olyan is gyakran előfordul, hogy Istenem csak vigye már valaki. Hiszen az a kapcsolat, ahonnan a másik kifelé kandikál, nyilván már nem egész. Tehát nem EGÉSZ-séges. Ezt mindkét fél érzékeli, a különbség hogy hogyan reagálja le. A legegyszerűbb homokba dugni a fejeket, vagy rádobni még két lapáttal a veszekedések, viták által ahelyett, hogy szeretetteljes megoldásokkal átlendítenénk a holtponton. Persze ehhez is két fél kell, és van amikor már nem lehet. De maradjunk annál az esetnél, hogy észre sem veszi és amikor kiderül a turpisság (mert mindig kiderül) akkor Ő van a legjobban megszeppenve, meglepődve, hogy nahát! Az a mocsok, stb. stb. stb…..miközben Ő maga vakon volt és csak menetelt tovább némán. Vagy épp nem némán, még ráfeszítve önmagukat az adott helyzetre. Na már most itt is önértékelési zavart látunk, mert energetikailag csak akkor történhet ez meg, ha nem vagyok elég jó, ha nem számítok, ha szavam sincs, ha ki vagyok téve mások döntéseinek, ha áldozata vagyok a körülöttem lévő dolgoknak, ha alárendelődök bizonyos helyzeteknek. Ugyanis csak azzal teszik meg, akivel lehet! Ilyen értelemben felelősek vagyunk önmagunkért. Biztosan Te is hallottad már azt, hogy valaki azt mondja én nem merném megcsalni, meg is ölne….nevettünk rajta, s bár tudjuk hogy nem ölné meg valójában (legalábbis nagyon reméljük) és nem egészséges az sem ha félelem alapon korlátozódunk, de azért van ebben némi konklúzió, hogy az az ember aki ilyen energiát sugároz ki magából, azzal szemben ez a kérdés fel sem merülhet. Ennek sokkal jobb verziója az, hogy tisztelem magamat és a másikat annyira, hogy sose hoznám ilyen helyzetbe. Ha a kapcsolatunk eljutott arra a pontra hogy már visszafordíthatatlan és fenntarthatatlan, akkor veszem a gerincem és odaállok a másik elé vállalva a fájdalmat, de nem viszem bele magunkat hosszan tartó, mély sebeket okozó, sok esetben kibogózhatatlan és kidolgozhatatlan érzelmi manipulációs zsákutcákba, hanem veszem a kalapom és még emelt fővel távozhat mindenki a tettek mezejéről, némi megmaradt szeretetlenyomattal, amiből hát annyi maradt amennyi, de az is sokkal több és jobb, mint a gyűlölet érzése. Sokkal jobb……

Ha a három szereplőnél együtt nézem, akkor mindenhol az önértékelési problémát látom. Ez méltatlan bárki számára. Nem becsülöm magam eléggé, nem becsülöm a másikat és a harmadikat sem. Akármelyik oldalról nézem. Energetikailag pedig egy olyan karmacsomót gubancolunk össze, mely még hosszú-hosszú évekre kihat és hatással van mindhárom szereplőre. Hogy mikorra simul ki, azt ember meg nem mondhatja. Ráadásul mivel ez egy hármas (négyes) csomó, míg mindenki ki nem húzta belőle a saját szálát, addig odaköt energetikailag a láthatatlanban. A láthatatlanban, melyet nem fizikai szemünkkel látunk, hanem lelkünkkel érzékelünk. Mert bár telhetnek el évek, s látszólag már rég a múlté, mégis akár évtizedek elteltével egy váratlan pillanatban egy esemény által megrántódik a zsinór és a lélek szomorúsága, mély fájdalma ismét rájuk tör. Pedig már oly régen volt – gondolják magukba – mit számít az már? Igen…a felszínem már nem számít, de a lélek nem felejt. Megbocsájt, de nem felejt! 

Ennek az írásnak a fényében – remélem végigolvastad – a jövőben nagyon alaposan gondold át mi az, amibe egyáltalán belekezdesz! Egy ártatlan mosoly, egy kacsintás, egy telefonszámcsere….és a végén azt sem tudod hogyan mássz ki belőle, mert míg nem az önértékeléseden dolgozol, addig az ilyen helyzetek mindig meg fognak találni pont azért, hogy dolgozz már végre önmagadon ahelyett, hogy kívül keresed a megoldásokat egy másik ember személyében! 

Jó gondolkodást kívánok visszafelé és előre egyaránt!